2008. április 23., szerda

fotóverseny

mivel a versverseny nagy sikert aratott, itt az idő egy hasonló, de még kreatívabb alkotásokkal.

pályázni lehet minden, a BDSM tárgykörében levő képpel. lehet fotó, illetve kézzel vagy számítógéppel rajzolt mű.

csak egy kikötés van: saját kép legyen. vagy te szerepelj rajta, vagy te legyél az alkotó.

a pályaműveket e-mailben lehet eljuttatni, megjelölve a nikket, a kép címét, és hogy a beküldő milyen minőségében nevezi sajátjának.

a képeket május 11-ig lehet beküldeni, majd azután május 20-ig a blogban szavazhattok rájuk. a képeket csak 11-e után tesszük láthatóvá.

kérlek ügyeljetek a személyiségi jogokra, mindig kérdezzétek meg a modelltől, hogy nincs-e kifogása, hogy esetleg az arca megjelenjen, ha nem, akkor inkább "ragasszátok le" (ha nem megy, segítünk), ez senkit nem fog befolyásolni a kép összbenyomásának megítélésében.


a képek itt lesznek láthatóak: http://szobatali.googlepages.com/

frissítés: mivel mindenki ma kezdett el kapkodni, ezért jövő vasárnapig meghosszabbítom a jelentkezést, küldjetek sok-sok képet még!

2008. április 17., csütörtök

the internet is for porn!

2008. április 5., szombat

Novellák

Fetish története: 16/2

levél a Kedvesnek:




A vízes dolgokkal kapcsolatban el tudnám képzelni magunkat tengerre néző teraszos házban, nézve a naplementét, hallgatni a habok morajlását, finom halat majszolgatva :) Nekem is tetszik a közös zuhanyzás, szeretem fürdetni a partnerem, a tusfürdő kellemesebbé teszi az érintést. Csodálatos érzés amikor a mellbimbók megkegduzzadnak... Képzeld el, veled történik, az egyik kezem a cicid kényezteti a másik a popódat simogatja.A karod a fejed fölé kötve én írányítom a vágyad, ki vagy szolgáltatva az akaratomnak, egy dolgot tehetsz: engedelmeskedsz tested hívó szavának. Érintésem lángra lobbantja a benned szunnyadó érzéseket miközben a vízcseppek lágyan kényeztetnek. Elmédben táncot jár a tűz és víz ellentéte, felerősítve a gyönyöröd. Légzésed gyorsul, tested vonaglik az élvezettől:))) Megcsókollak, nyelved vadul láncolna magához, de most én írányítok. Annyi teret engedek csak, hogy csillapítsuk ajkad sóvárgását, ezzel is felkorbácsolva ösztöneid:) Kezem a lábad közé csúsztatom, épp csak érintve szemérmed domborulatait, halk sóhaj és apró nyögések a válasz. Belül tombolsz legszívesebben rám vetnéd magad, azonban a selyem kellemes, de szigorú köteléke nem enged:) Még nyújtom a percet, nyújtom az órát, segítségül hívom a kiscsikót (vibri,csikó forma), maga a látvány kellemes emlékeket ébreszt tudatodban, tudod mire számíthatsz:) Jóleső bizsergés fog el:) Könyörögsz, hogy tejesítsem be gyönyöröd, a válaszom: Nem :) Még nincs itt az ideje, nyelvem még meg sem ízlelte rejtett titkaid helyét. Lágyan kezdem néha körbe , néha fel-le, remegsz a kéjtől, szemed jóleső könycseppek árasztják el, ezek a boldoság cseppei:) Arcomon kéjes, huncut mosoly jelenik meg, lelkembe boldogság költözik. Ujjaimmal simogatva beléd hatolok, nyelvem pattanásig feszítí tested húrját. Nincs visszaút, izmaid jeleznek, orgazmusod gyors, de hosszan tartó:) Hozzád bújok, és csókkal köszönöm meg a bizalmad és az örömöt, amit adtál. Puha törölközővel megtöröllek, eloldom köteléked, selyem hálóinged rád adom, majd karomban viszlek be a hálószobába, kimélve a gyönyörtől remegő lábaid. A szatén ágynemű és a selyem kellemes suhogása zene füleidnek. Öszzebújunk, hagylak pihenni hisz megérdemled, elszenderedsz, de bosszúra szomjazol:) Alig várod hogy elaludjak és kiköthess a franciaágy rácsához, de ez már a te történeted, ide nem lenne ildomos leírni ...


kisAnna története: 16/14




Mikor uram a határaim, lehetőségeim derítette fel, többek között beszélgettünk egy olyan dologról, amit tudok, igaz, régen nem tettem olyat, meg hát nem is igazán szeretnék. Ő örömmel állapította meg, hogy arra is használható vagyok. Ennek lehet egy éve is talán, s mivel azóta szó sem esett róla, reméltem, hogy a feledés homályába merült. Nah, ez az, amiben egy sub soha nem lehet biztos! Inkább én lennék csalódott, ha elfeledte volna, hiszen milyen dom is az, aki elfeledkezik dolgokról?
Eljött egy a nap, kellemes társaságban, eszegetés, beszélgetés közben uram szólt, hogy ma este kellene. Nem parancsolja, nem is kéri, csak jelzi, hogy szeretné. Ellentmondani ugye nem lehet, ha szerinte most van az ideje, akkor az úgy van. Estig erről több szó nem esett. Gondolataimban azonban ott forgott, hogy meg tudom-e tenni valóban, tetszeni fog-e neki, elégedett lesz-e velem. Az idő közben száguldott és állt is egyszerre. Hiába, no, relatív.
S jő az est. Feladat van. Idő van. Egészen jó idő van. Nem sürgetem a dolgot. Talán mégsem akarja, és akkor én nem fogom emlékeztetni, annyi biztos. Ő meg úgy tesz, mintha nem is várná tőlem. Egy ideig. Egy mondattal megfordítja a világot, most már rajtam a sor.
Nem remegek, de borzongok kicsit. Gyorsan végiggondolom, mit és hogyan tegyek. Hiába, rég esett velem ilyesmi utoljára. A kezdés nem sikerül túl fényesre, jólesnek bíztató szavai, nincs baj, jól csinálom. Felbátorodom, de még mindig nem vagyok biztos magamban. Előjönnek az emlékek. Működik ez, miért is féltem?
Aztán szól, hogy álljak meg. Igen, tudom, meg kellett volna állnom magamtól, szégyellem is magam, miért nem figyeltem eléggé. A szégyenkezésre nincs idő, mert ugye, feladat van, arra kell figyelni, nem lelkiéletre használni most az agyam. Mondom is magamnak, koncentrálj kicsim, legközelebb nem még egy ilyen hibát. A hibázás jellemzője, minél inkább el akar kerülni az ember egy hibát, annál nagyobb a valószínűsége, hogy újra elköveti. A következő hibázási lehetőséget is kihasználom… Pedig akkor már tudtam, csak mégsem, vagyis, szóval, na, jobb ha csendben maradok! Jó nekem, hogy szól, hiszen vigyáz rám, nem bántó, simogató a szava. Kellemes érzés, amikor vigyáznak az emberre. Figyel rám, segít, s közben egyre jobban teszem a dolgom.
Feloldódom. Egyre jobban tetszik a dolog. Persze óvatos vagyok, minden idegszálammal a feladatra koncentrálok, s ez valahogy a természetes állapotomnak tűnik. Időnként rápislantok az arcára, olvasok róla. Láthatóan kitűnően érzi magát, elégedett velem, azzal amit-ahogy csinálok.
Ellazulok. Minden olyan kellemes. Minden olyan egyszerű. Egyszerűen jó. Önbizalmam az égig ér. Kezdek elszemtelenedni. Variálok, provokálok. Minden rendben, minden megy, ahogy kell. Élvezem. Egy órája még féltem. Most ragyogok. Köszönöm uram, hogy nem feledkeztél meg erről a dologról, köszönöm, hogy ma ez volt a feladatom. Köszönöm, hogy elégedett vagy velem.
Csak tudnám, miért is féltem attól, hogy én vezessem az autódat? Félnivalód Neked lehetett volna, hiszem már jó két éve nem vezettem. S legközelebb remélem, már nem fogod időnként sem keresni jobb oldalon a nem létező fékpedált…

Versek

anonymus versei:


Látomás 78/1

Mindig értetlenül nézek körül,
Hiszen engem sem ért senki sem.
Csodára várni már nem tudok,
Kinőttem rég hitem korlátait.

Magamban őrzöm kincseim,
Bennem van egész életem.
Elérhetném talán a végtelent,
De nyugalmat nem találhatok.

Kérdések hada ostromolhat,
A válaszok semmibe hullanak.
Minden nap egy új élet kezdete,
Visszatér utána újra az éjszaka.


Öröm és bánat 78/2

Látni azt mit nem láthat mindenki,
Mint fürkészni a végtelent,
Lehet öröm és bánat egyaránt,
Messzire jut a gondolat.

Rátalálni mi már rég elveszett,
Nem tudni kell-e még,
Öröm és bánat dönti el,
A múlt mindig megtalál.

Várni arra ki már nem jön el,
Életben tart még a remény,
Őrlődni öröm és bánat között,
A napok múlása pillanat.


Beteljesülés

Várakozás a cél előtt,
Vágyakozás a cél után,
Minden perc óra tán.
Az álom valóra vált,
Beteljesült a vágy,
Új cél hív útra már.
Pihenni nincs idő,
Vissza nem néz a szem,
Más már az álom is.
Ismét itt van már közel,
Valóság lehet megint,
Nyugalmat nem hoz soha.


A harcos 78/18

Végtelen magány és türelem,
A sorsa ez volt régóta már.
Ősidőktől tartó küzdelem,
Nem érhet véget soha talán.

Egyedül volt megvívni harcát,
Nem segítette senki sem.
Ellenfele elrejti arcát,
Nem láthatta még sosem.

A folyóba nézve látta képét,
Az ellenség nézett vissza rá.
Szíve-lelke kiáltja népét,
Az idő elmossa minden nyomát.

Rég letűnt korokból ez maradt,
Egy néma harcos és holt vidék.
Ha majd egyszer Ő is elmegy,
Nem marad hírét ki költené.



catatonus versei:



NEM töredékek 78/3



Nem...ebben nincsen, egy csöpp se mérték:
Jönnek a számlák, bájos rendben...
Jönnek a bajok menetrend szerint,
kiakad a kereszt, az izületen...


Taplót fog a mámor nedve,
beissza az egész parazsát,
a robot eloltja a készenlétet,
megöli minden aranyát...

És saulusi-lendületben a vám is,
szedi minden percét a mának,
kitörli az összes memóriát...
elapadnak a türelmi kádak...

Kigyullad a rémkép az erdőn,
szirénáznak apró kis bogarak,
lefejtik húsomat a csontról,
mindazt, mi az erdőből maradt...

Nem látom a fától az erdőt,
mások szemében: a szilánk,
rádőlök minden út porára,
utamba állok: aki rablóért kiált...

Kiköpi minden nyelv a szómat,
velem ugatják a kutyák a holdat,
sajtnak nézik minden álmom:
reggeltől estig: magamat zabálom...

Jegyenyefák bólintják az eget,
igenlik a nyomort bennem,
patakokban folyik el a kínom:
tegnaptól ismét Krisztussá lettem...

Halálfejekben légióknak hada,
sercintik szét a tiszta vágyat,
nyugodjak végre le magamban,
hogy a lelkem is hazatalálhat.

Csak Egyetlen PILLÁmon rezdül,
a hatalomnak édes íze,
rám rikkant hülyén egy holló,
csak nehogy lebetegítsen...

Kiakadt a barázdán a tű,
ugyanazt játssza már:
a számat,kiborult a dallam a légből:
fülemben tán hazatalálhat.

És rikojtanak a hollók:
várj még,kenyered javában a karát,
kincsedet magad felzabáltad,
hányni jár beléd egy barát.

Felröppent hetven madár,
lelkem állattá változott,
röpült suhogva minden éjjel,
addig, amíg megvirradott.

És akkor is csak egy tál az étel,
azt is csak másnak adom,
magamban éhezek az éjjel,
kalapál a "fölriadommmm"!

A fülemben ágyuk szólnak,
gutaütés számban a reggel,
keserű dohány a végem:
rákot eszem, minden éjjel.

Lemaradt a cipő a lábamról,
leroskadt a nadrág a székre,
a koszos zokni is elaluszik,
csak én lesem meg a kékre…

..fagyott számat, a zuhanásban,
amit elöntött a sok bacilus,
pénzekké lettem, és szétszórat:
népek közé: egy új Catullus...

Remegő nemzetek a gyűlésen,
rám rontanak agyamat turkálni,
nincs lágy nyugalmuk hozzám,
vérben akarnak mind megtalálni...

Görög istenecskék lépnek,
nyomomban minden jelükkel,
magamnak trójai falova voltam,
álmaimnak: csasztuskás éjjel.

És belopóztam Tróját ledönteni,
felszarvazni minden vágyat,
leköpött egy szarvas megint:
"tiszta hülye ez a férfibánat..."

És előttem lohol egy új világba,
kitaszítani újabb népeket,
és lerogyok siratni vágyón:
a szerelmes, számító gépeket.


Az Éj Szelíd Trónján A Halál Belovagol Perzsiába 78/5

A lámpaoltás előtt: szellőztetés,
az álmok előtt egy kis valóság,
kékké vált kérés a párnám alatt,
csenget az ajtón túli szabadság.

Lila-zöld foltok a hátamon,
megvert az eső a vágyakkal,
kedvesem, körmei mögötti
cafatokkal játszik a fűszállal.

Tanít a halál előtti csendre,
rózsáimat rágicsálja bájjal,
fogai közt virít a húsom,játszik
bennem a halállal.

Levegő nélküli szeretkezés,
zihálok a nyelvcsókjai alatt,
szememet nézi kuncogva:
a vér bennem vörös maradt.

Arat a pirosság testemen,
ellepi vörös-barna duzzadás,
lila-kék frontvonalak között,
bordó forrás csordul: aratás.

Barázdált nyolcasok a gömbökön,
jégverte szántás az érintése,
zihált csapások közt csókjaiban:
héjanász bennem a repülése.

Utolsót lendül a fájó simogatás,
számon édest-keserűt csörgedez,
nyelvemig hatoló remegésben
fulladt-kataton örömet szerez.

Felold gyötrő csókjaival,
rámkeni pézsma-aranyát,
szívem balzsamozza közben,
kezében rezdül egy olajág.

De földre hull már az is,
elold minden kötelék alól,
nem repül már magányosan,
ölelve szeretne lenni valahol.

És gyöngéden hajlataiba karol,
gyógyítgat, és simogat hájjal,
"aki bántott téged: meglakol",
farkasszemet nézek a kajánnal.

Az előbb még vihar volt és griff,
Miatta együtt voltam a halállal,
Lovagolt rajtam vakon egy kicsit,
s most itt fekszem egy nimfával.


Hajával simogat, becéz és kedves,
langyos gyolccsal törölget engemet,
meleg vászonba takarja testemet
már nem vagyok ott, és elélvezek....


rebecaa verse:


Neked, Uram, Egyetlenem 78/3


Arra születtél, hogy az enyém légy
Hogy a Tiéd legyek
Hogy az Uram légy
Mindörökre.
Hogy feloldódjak Benned
mint arany a királyvizben
Szétmorzsolj, mint sziklát a tenger
Hogy Nélküled már
szuverén önmagamban ne létezzek.
Adódik a kérdés: mi vagyok én?
Mazochista, ki a szenvedésben találja gyönyörét?
Egy szubmissziv lény, aki abban,
hogy uralkodnak felette?
Még nem tudom.
De önmagamban már nem létezem.
Léted jelenti azt a tükröt,
melyben látom önmagam.
A birtoklás ösztöne kiegészült bennem.
Ne tulajdonos legyek már,
hanem birtokolt.
Valaki, aki csak Általad lesz teljes.
Egy ékszer, mely viselés nélkül fényét veszti.
Egy kard, mely hüvelyében ölni képtelen.
Kéz kell, aki fogja és értelmet adjon létezésének.
Mint Te nekem.
Mert Uram vagy
És az maradsz
Mindörökre.




Halfogó verse: 78/6

Zöld erdőbe
Fához kötve
Fehér nyuszit láttam,
Körbe.körbe
Három törpe
Korbácsolta vágyam.

Mind a három
Térden állva
Megkötözve szintúgy
Kisnyuszika rámpillantva
Kék szemében tűz gyúlt.

Nem haboztam
Meglocsoltam
Nem kérdeztem semmit
Szerszámommal
Behatolva
Nem kímélek senkit.

Három törpe
Jajveszékelt
Fenekükben répa
Nyalták nyuszi
tappancsait
Egyik sem volt léha

Ágas – bogas
Zöld erdőben
Szúrós tüske tépi
Bokrok között
Akciónkat
Kuksi róka nézi.

Farka lompos
Szőre loncsos
Olvad a gyönyörben
Végeztével felkurjantva
Elalél ott helyben

Jövőre is
erre járok
akkor is lesz locs-pocs
nyuszi, törpék
ég veletek
itt egy búcsú töckös

bogi versei:

Lebegés 78/22

Megérkezel, hallom halk lépteid.
Mögém állsz, végigsimítják testem kezeid.
Megborzongom, s felsóhajtok
Tudom, minden percben a rabod vagyok.

Ujjaid vándorolnak testemen
Fejem felemelni nem merem.
Tudom, vétkeztem, bűnös vagyok
Ma a fájdalom mellé csak kínt várhatok.

Állok mozdulatlan, bűntudat marja lelkem,
Nem szólsz, némán kötöd hátra kezem.
Lábaim szétfeszíted, igen Te megteheted.
Amit látsz mind, megérintheted.

Én csak állok némán, alázatos bűntudatban
Amire vágysz, megtaláltad a vágyaimban.
Hallom a korbács suhogását,
Érzem akaratod erős csattanását.

Sorba jönnek az ütések, nem kímélsz
Tudom velük engedelmességet, remélsz
Fejem hátraszegem, felnyögök
Hogy abbahagyd, nem könyörgök.

Már nem érzek fájdalmat, szenvedést
Csak a testemet, átjáró bizsergést.
Forrón lüktet felhevült vérem,
Simogatsz, s csak a folytatást kérem.

Ajkaid csókokkal borítják meggyötört testem
Ó mily édes, mennyire szeretem.
Izmaim húrként feszülnek, összerezzenek,
Látom a fényt, mely felé megyek.

Igen, a gyönyör kapujában állok
Felkészülten a parancsodra várok.
De nem, még nem mehetek
Sóvárogva a kéj kapujában lebegek.

Átölelsz, forrón csókolsz
Egy kéjes mozdulattal belém hatolsz.
Felsikoltok, már nem is én vagyok
Lebegő lényként a fény felé haladok.

Átlépem a kaput, s Te jössz velem
Megadod a boldogságot nekem.
Mámorban úszunk Te meg én
Bűnös szolgaságom éjjelén.

Uramnak! 78/1

Elindultam egy úton nem is olyan rég,
Lassan haladtam, merre vezettél.
El el botlottunk a rögökben,
De éreztem, ott vagyok a szívedben
Fogtad a kezem, irányítottál,
Édes szavakkal, magadnak akartál.
Hogy boldog legyek, mindenem Neked adtam
Visszakapni csak ugyanazt akartam.

Remegve vártam azt a napot,
Mikor végre hozzád bújhatok,
Érezhetem tested melegét,
Forró csókod édes izét.
Átöleltél, magadhoz szorítottál,
Szívemnek lelkemnek megnyugvást adtál.
A Tiéd vagyok s Te az enyém,
Valóra vált e szép remény.

Adtam, amit adni tudtam,
És elvettem, amit akartam.
Már nem kell vezetned, tudom az irányt,
Egyenes az út, amely elvitt hozzád.
Már nincsenek, rögök, buktatók,
Tudom, szívedre örökké számíthatok.
S mert valóra váltottad az álmom
Ígérem szeretni foglak minden áron!

Rab vagyok én 78/5

Ha reggel lesz és felkel a nap, akarom,
Tudom szerelmét érezni fogom magamon.
Mindent magába szívó csókja felhevít
A vágy újra és újra hatalmába kerít.

Rab vagyok én Uram rabja,
Térdre borulok, ha azt akarja.
Fejet hajtok, a sorsom elől nem menekülök,
Kötelei szorításában megfeszülök.

Immáron Övé testem minden porcikája,
Lelkem legapróbb morzsája.
Hiába lázadok, hiába harcolok,
Tudom, szolgálni mást úgyse tudok.

Hisz Ő volt ki letörte akaratom,
Hogy más tegye, soha nem hagyom.
Már csak egy a vágyam, egy az álmom,
Szeretni, szolgálni Őt, minden áron.


LadyEmy verse:

Tavaszi bimbó

Két párhuzamosan futó vonal
Ím most elém tárul hirtelen,
Minden bizonnyal nem véletlen
A természet élete, mint végtelen fonal

Körülfon mindent kerek e glóbuszon –
Kertemben ébredezni igyekvő bimbók,
Merészen ágaskodó bíbor rubinok
Mellkasod selymesen feszes dombjain

Lüktetnek s vágyódnak kertészük
Gondoskodó, szinte égető érintésére,
Ki őket kecses ujjaival szorosan fogja közre
Anyai oltalommal, akár pöttömnyi tűk

Hatolnak bimbóid izzó udvarának húsába,
Mint tigriskarmok szavannán legelő gazella
Védtelen borjának bársonyos szőre száll a
Vérszomjas vadmacska végtelen torkába.

Remegő ajkaid lihegő csókokkal halmozzák el
Hamvas kezeim minden parányi porcikáját,
Háládról tett tanúbizonyságod zálogját
Begóniák vöröslő szirmai elevenítik fel.